Quantcast
Channel: Bibimoni Receptjei
Viewing all articles
Browse latest Browse all 1328

Csirkesaláta pitában

$
0
0



Hozzávalók a salátához:
20 dkg rukkola saláta
10 dkg piros retek
1 db kisebb lila és zöld saláta
15 db koktél paradicsom
1 db kígyóuborka
1 db paprika
2 fej lilahagyma
4-5 evőkanál gyömbéres-citromos olaj, vagy olívaolaj
ízlés szerint só, bors


Továbbá  30 dkg csirkemell, só, bors, olaj

8 db készen vásárolt pita

Elkészítése :

Első lépésben  a csirkemellet vágjuk vékony csíkokra és kevés olajon süssük meg.
Sózzuk ,borsozzuk és tegyük félre.
A salátákat és a zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk , és lecsepegtetjük.
Paradicsomot, hagymát, uborkát felszeleteljük.
Egy nagy tálban mindent  összeforgatunk a csirkemellel együtt, és félre rakjuk.
Olajat egy másik tálban összekeverjük ízlés szerinti, sóval, borssal, majd ráöntjük a salátánkra.
Ezzel is jól átkeverjük.
Hűtőbe rakjuk legalább 1,5 órára hogy összeérjenek az ízek.

Közben elkészítjük a mártást.

Hozzávalók:

4 dl. natúr görög joghurt
ízlés szerint só, bors
1 evőkanál ketchup
2 gerezd fokhagyma összenyomva

Elkészítése:

Az összes alapanyagot alaposan összekeverjük és lehűtjük.

Végül a salátát beletöltjük a ketté vágott felmelegített pitába és alaposan meglocsoljuk az öntettel. 


Ui: Pita receptet ezen a linken találjátok!






Viewing all articles
Browse latest Browse all 1328