Mi imádjuk Tatát,mert egyszerűen gyönyörű. Először 6 évvel ezelőtt nyaraltunk itt ,amikor csodás egy hetet töltöttünk el a férjemmel,és az idén nosztalgiából újból elmentünk és nagyokat sétáltunk a tó körül. Gyönyörű nyári napunk volt és én csak fotóztam fotóztam,amiből válogattam is nektek egy párat.
Magyarország egyik legidősebb mesterséges tava. Az öreg tó, Tata közepén helyezkedik el, háromnegyed részben körülöleli a város, a déli és délnyugati oldalán erdős területek találhatók.
A tavat tápláló Által-ér délkeleti irányból folyik be és öt ágon távozik észak felé a városon át. 7,2 km hosszúsága ideális egy kellemes sétára, ugyanakkor nagyon kedvelt futóútvonal is.
Minden év augusztusában megrendezésre kerülő Tatai Minimarathon helyszíne is. A tó vízi sportokra is alkalmas halastó, szabadidő eltöltési lehetőségekkel és sétahajó járattal várja az ide érkezőket.
A közel 250 hektáros tó, a világ legfontosabb vízi élőhelyeinek védelmére született nemzetközi, ún. Ramsari-egyezmény hatálya alá tartozik. Európa egyetlen olyan városi tava, melyen az őszi és téli hónapokban vadludak és más költöző madarak tízezrei találnak átmeneti menedéket.
A tatai vár hat évszázad építészeti jegyeit és történelmi viszontagságait viseli magán. Ez részben földrajzi helyzetével, részben a funkciójának, valamint a tulajdonosok elképzeléseivel változásával áll összefüggésben. 1954 óta a tatai Öreg-tó partján magasodó vár a Kuny Domokos Múzeumnak ad otthont, melyben jelenleg nyolc állandó és több – az év folyamán rendszeresen cserélődő – időszaki kiállítás tekinthető meg.
Múzeumunk megyei hatókörű városi intézmény, így a Római kőtár a Komárom-Esztergom megye területéről előkerült ókori régészeti leleteket mutatja be. Egyedülálló a Római szoba, mely egy Brigetio-ból (Szőny) származó pompeji stílusú festett terem teljes, három évtized munkájának eredményét bemutató rekonstrukció. A Középkori kőtárban a tatai vár legszebb Zsigmond- és Mátyás-kori faragványai, illetve a vértesszentkereszti bencés monostorból származó díszesen faragott kövek láthatók. A Középkori kiállításon Tata és környékének középkori emlékei láthatók, valamint egy közeli középkori udvarház és körtemplom emlékanyaga. Ebben a teremben az említett épületek makettje is szemügyre vehető. A vár impozáns lovagtermében reneszánsz enteriőrrel találkozhat a látogató. A Tata újjászületése című tárlat az Esterházy-család tatai fejlesztéseivel foglalkozik, életüket a Főúri élet a 18. században című anyag szemlélteti.
Tata ipari fellendülésének történetét A tatai céhek története című tárlat mutatja be.